Kezdőlap Helyi Oktatás 50 éves a sátoraljaújhelyi Trefort Ágoston Szakképző Iskola

50 éves a sátoraljaújhelyi Trefort Ágoston Szakképző Iskola

Az intézmény 117. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet néven kezdte meg önálló működését egy 11 tantermes új épületben. A fennállás fél évszázados évfordulóját az egykori pedagógusok meghívásával ünnepelte az oktatási intézmény. Huszovszki Mária igazgató rádiónknak elmondta: Az intézményt az ipar igényei hívták életre. Az iskolában az elmúlt 5 évtized alatt mintegy 50 szakmát oktatattak, de mindig fontos szerepe volt a szakemberek képzésében. Laczkó György 24 éven át dolgozott a középiskolában és 3 cikluson keresztül igazgatta az intézményt. A Zemplén Médiacentrunak elmondta: a legnagyobb kihívást az 1990-es évek elején beköszöntött gazdasági válság jelentette. Ekkor kellett profilt váltania az iskolának is. A nyugalmazott igazgató azt is hozzátette,arra a legbüszkébb, hogy az intézmény 1998-ban felvette annak a kultuszminiszternek a nevét aki támogatta a technikai, ipari iskolák létrehozását, amelyek előfutárai voltak a mai szakképző intézményeknek. Szamosvölgyi Péter polgármester pedig kiemelte, hogy a doktoranduszok, az egyetemi hallgatók mellett nagy szükség van szakemberekre is az ipar, a kereskedelem vagy akár a vendéglátás területén is. Ezek képzésében tölt be fontos szerepet a Trefort Ágoston Szakképző Iskola.