Kezdőlap Önkormányzat 54 millió forintból fejlesztik a sátoraljaújhelyi Borteraszt

54 millió forintból fejlesztik a sátoraljaújhelyi Borteraszt

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

54 millió forintból fejlesztik Sátoraljaújhelyen az ungvári pincesor és a Völgyszínház mellett található Borteraszt. Ez már egy elnyert pályázatnak köszönhető. A munkálatok még az éven, a nyári szezont követően megkezdődnek és az év végéig le is zárulnak, mondta a Zemplén Médiacentrumnak Szamosvölgyi Péter polgármester. Azt is kiemelte, olyan fejlesztéseket valósítanak meg ezzel, aminek köszönhetően még kellemesebb környezet várja majd azokat, akik itt pihenni és szórakozni szeretnének.

Dankó Dénes alpolgármester elmondta, a fejlesztések során az is kiemelt szempont lesz, hogy a Borterasz a maga természeti szépségében megmaradjon.A város egyre inkább bekapcsolja a nyári programokba a Völgyszínházat és a Borteraszt, éppen ezért fontos az is, hogy a növekvő igényekhez és a kor követelményeihez igazítsa a város az infrastruktúrát is.