Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki a pénzszerzés könnyű módját választotta jövedelemszerzéséül ? erről tájékoztatta a Zemplén Médiacentrumot a Miskolci Törvényszék közleményben. A bíróság által megállapított tényállás szerint a terhelt 2024 májusában megtévesztéssel bejutott az idős sértett kazincbarcikai otthonába, ahol a sértett figyelmét elterelve magához vette az asszony 11 ezer forintját. A vádlott ? miután tudomást szerzett arról, hogy cselekménye miatt a rendőrök keresik ? egy ismeretlen személy útján visszajuttatta a sértettnek az általa elvett pénzösszeget, így az okozott kár megtérült – írták. Ezeken túlmenően a vádlott férfi tudomást szerzett arról, hogy egy, a jelen eljárással nem érintett női ismerőse kompromittáló tartalmú fotó közzétételével zsarolja a sértett férfit. Ennek apropóján a nő tudta nélkül felvette a kapcsolatot telefonon a sértettel, akinek azt ígérte, hogy a róla készített fényképfelvétel nyilvánosságra hozatalát megakadályozza és az asszonyt elköltözteti az adott településről. Ezen valótlan ígéret ürügyén a sértettől 400 ezer forint készpénzt vett át, majd további 600 ezer forint körüli összeget is kért, ennek átadása azonban meghiúsult a terhelt elfogása miatt. A vádlott szándéka a sértett tévedésbe ejtésére irányult és célja a fenti pénzösszegek megszerzése volt. A férfi által átvett összeg lefoglalásra került, így a kár megtérült. A vádlott az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a járásbíróság kifosztás bűntettében és folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében mondta ki bűnösnek és 5 év fegyház fokozatú szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője fellebbezést jelentett be ? olvasható a közleményben.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A szerdai az idei első nyári nap
Szerdán először haladta meg a hőmérséklet Magyarországon a 25 Celsius-fokot, ezzel a szerdai az első nyári nap az évben - közölte a HungaroMet Zrt....