Érdemes minél előbb kiegészítve elküldeni adóbevallásukat azoknak, akik nem nyilatkoztak időben munkáltatójuknak arról, hogy a családi, személyi vagy az első házasoknak járó kedvezmény összegét az adóelőlegükből vonja le, mert a beérkezéstől számított 30 napon belül utalja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a visszajáró összeget – hívta fel a figyelmet az adóhatóság. A közlemény szerint a NAV által elkészített szja-bevallási tervezeteket idén április 17-ig már 1,5 milliónál is többen nézték meg és több mint 801 ezren véglegesítették, 574 ezren módosítás nélkül. Március közepe óta, amióta a tervezetek elérhetők, átlagosan napi 23,5 ezer adózó nyújtja be bevallását ilyen módon a NAV-hoz. Az adóbevallási tervezeteket Ügyfélkapu+ vagy DÁP-regisztrációval az eSZJA-oldalon lehet a legegyszerűbben átnézni, elfogadni, illetve szükség esetén módosítani. Még most sem késő regisztrálni, néhány perc időráfordítással elérhetővé válik az elektronikus tervezet, és a regisztráció a későbbiekben valamennyi állami weboldalhoz is biztosítja a hozzáférést – jelezte a NAV. A bevallási tervezet a jövedelmek mellett a kedvezményeket is tartalmazza, de csak azokat, amelyekről adata van az adóhivatalnak. A visszaigényelhető adó kiutalásához meg kell adni a tervezetben a bankszámlaszámot vagy a postacímet, ahová az összeget szeretné megkapni az ügyfél.
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A parlamenti frakciók megállapodtak az alakuló ülés legfontosabb pontjaiban
Az Országgyűlés május 9-ei alakuló ülését előkészítő keddi tárgyaláson a parlamenti frakcióknak sikerült megállapodniuk a legfontosabb pontokban, már csak technikai részleteket kell véglegesíteni, de...









