Minden nagyobb vallásnak meg van a maga jelképe, mely összefogja, megnevezi a követőit. A kereszténység jelképe a kereszt, a zsidóságé a Dávid-csillag, az iszlám vallás szimbóluma pedig a félhold.
Érdekes, hogy több helyen is megtalálhatjuk a félhold mintáját. A mohamedán vallásban, mint a terjeszkedés szimbóluma, a vöröskereszthez hasonlóan a mentőautókat is ezzel különböztetik meg sok helyen, de a mecsetek kupolájának díszelemeként is a félhold szolgál. Feltűnik számos zászlón is, láthatjuk a pakisztáni, malajziai és a török nemzet zászlaján is.
Mindezek mellett a mélyebb jelentését hiába keressük, ugyanis önmagában az újholdnak nincs vallási jelentése, egyszerűen csak gyakori használata kiemelte, idővel pedig eszmei értékké vált.
Igaz, az újhold ezekben az országokban is kiemelt jelentőséggel bír csillagászati szempontból, hiszen mutatja a böjti hónapot, a haddzs kezdetét és a ramadán vagy a mekkai zarándoklatok idejét, így könnyen azonosultak a jelképpel az emberek.
forrás: agytoro.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Létezhetnek párhuzamos univerzumok?
A multiverzum elmélete szerint a mi univerzumunk nem az egyetlen létező világegyetem, hanem számos más univerzum is kialakulhatott vagy kialakulhat mellette. Bár a gondolat...









