Gulyás Michelle kiegyensúlyozott, magas szintű versenyzéssel aranyérmet nyert az öttusázók budapesti világkupaviadalán. Bauer Blanka ötödik, Guzi Blanka nyolcadik, Eszes Noémi 12., Mészáros Emma 13. lett.Jelentős létszámban voltak ott a magyarok a szombat kora délutáni döntőben, a 18 fős mezőny csaknem egyharmadát ők alkották.
„Az volt a cél, hogy élvezzem a versenyt, a közönség pedig nagy erőt adott, így minden számból kihoztam, amit most tudok”- mondta Gulyás Michelle az eredményhirdetés után, hozzátéve, hogy mindegyik számban lehet azért jobb eredményt is elérni.A dobogón állva folytak a könnyei, amit az MTI-nek azzal magyarázott, hogy ez az első aranyérme az olimpia óta, és lejátszódott benne a párizsi győzelme.
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Összmagyar egyetemista tábort rendeznek Sátoraljaújhelyen
Tizenhét ország 300 fiatalja vesz részt a vasárnap kezdődő Összmagyar egyetemista táborban Sátoraljaújhelyen - közölte a szervező Rákóczi Szövetség a Zemplén FM-nak küldött sajtóközleményen....









