Az Építési és Közlekedési Minisztérium pénteken bejelentette: elkészült az új KRESZ koncepcionális tervezete, amely már a kormány asztalára került. A tárca célja, hogy a nyilvánosság számára is hozzáférhetővé tegye az anyagot, lehetőséget adva az állampolgároknak és érdeklődőknek a véleménynyilvánításra ? írja a Vezess.hu.A szabályozás megújításán az elmúlt esztendőben széles körű szakmai együttműködésben dolgoztak: mintegy 70 különböző szervezet és több mint száz szakértő kapcsolódott be a munkába. A folyamat során hat munkacsoport tevékenykedett, hét átfogó tematikus rendezvényen és több száz szakmai egyeztetésen keresztül több száz javaslat és észrevétel került feldolgozásra.Azt, hogy pontosan miként és milyen csatornákon keresztül lehet majd véleményt nyilvánítani a tervezetről, a következő hetekben részletezik majd.
Képforrás: index.hu