A felszíni vízhiány jelenti a legjelentősebb természeti kockázatot az európai gazdaság számára – közölte az Európai Központi Bank és az Oxfordi Egyetem kutatását ismertetve a Luxembourg Times című, angol nyelvű luxemburgi hírportál. A kutatásról a luxembourgi székhelyű uniós bank igazgatóságának tagja egy előadáson számolt be, ahol elmondta: a bank igyekszik jobban megérteni, hogy az éghajlatváltozás és a természettel kapcsolatos kockázatok hogyan érintik a bankok mérlegeit, valamint a szélesebb gazdaságot. Közölte, a felszíni vízhiány önmagában az euróövezet gazdasági teljesítményének csaknem 15 százalékát veszélyezteti. Ennek a mezőgazdaság a leginkább kitett ágazata, mivel a felszíni vízkészletek csökkenése miatt ez a szektor szenvedné el a legnagyobb arányú termelési veszteséget. Emellett a mezőgazdaságnak számolnia kell a vízszennyezéssel és az áradásokkal járó kockázatokkal is. Hozzátette, hogy a klímaválság miatt az aszályok egyre gyakoribbak lesznek, ezért a hatékony vízgazdálkodás kulcsfontosságú lesz a termelés fenntartásához.
Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Hétfőtől jönnek a 2026-os autópálya-matricák
Hétfőtől megvásárolhatók a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató. Az országos éves matrica ára jövőre 61 760 forint lesz, a vármegyei...









