Két pályázati forrásból 4,4 milliárd forint értékű beruházás kezdődik el a mezőkövesdi Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben – jelentette be az Agrárminisztérium (AM) élelmiszergazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkára Mezőkövesden.Tállai András elmondta, a most induló fejlesztések részeként új vízfelületeket alakítanak ki, míg a 70-es években történt felújítás után 4 ezer négyzetméter vízfelülete volt Zsórynak, ez most 6600 négyzetméterre emelkedik. Új beléptetőrendszert alakítanak ki, és előtérbe helyezik a zöld energia használatát azzal, hogy napelemeket telepítenek. A fejlesztés része egy új, ezer méter mély hévízkút fúrása is, a meglévőkből többet pedig felújítanak. A megújuló hullámmedence a vízi világ fő tengelyét alkotja majd, amit íves kialakítású élmény- és kaszkád medencék vesznek körbe. Az új komplexumban helyet kap ülő- és álló-élménymedence, családi élmény- és családi pancsoló medence, felnőtt sport-tó, hullámmedence és vizes játszótér is. A városvezető felhívta a figyelmet arra, hogy munkálatok során a fürdő üzemelni fog és fogadja a vendégeket. A fejlesztések jövőre készülnek el.
Képforrás: turizmus.com