Holtan találtak egy embert egy teherautóban Szlovéniában, aki több társával együtt illegálisan utazott be az országba – közölte a rendőrség. A hatóságok még vasárnap a horvát határ közelében állították meg a járművet, amelyet egy török állampolgár vezetett. Miután átvizsgálták a rakteret, több illegális bevándorlóra és egy holttestre bukkantak. A rendőrség közlése szerint az áldozat török volt, a teherautóban pedig további 14 török, három szíriai, egy iráni és egy kínai állampolgárt találtak. A teherautó sofőrjét őrizetbe vették, a külföldiekkel szemben pedig közigazgatási eljárás folyik. A rendőrség vizsgálja a tiltott határátlépés és a török férfi halálának körülményeit is. A legtöbben Szerbián és Montenegrón keresztül érkeznek Bosznia-Hercegovinába, ahonnan Horvátország, majd Szlovénia felé folytatják útjukat, és Nyugat-Európába tartanak.
Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A parlamenti frakciók megállapodtak az alakuló ülés legfontosabb pontjaiban
Az Országgyűlés május 9-ei alakuló ülését előkészítő keddi tárgyaláson a parlamenti frakcióknak sikerült megállapodniuk a legfontosabb pontokban, már csak technikai részleteket kell véglegesíteni, de...









