Azerbajdzsán vendégeként kedden Bakuban játssza utolsó felkészülési mérkőzését a szeptemberben kezdődő világbajnoki selejtezők előtt a magyar labdarúgó-válogatott, amely október óta nem nyert. Ahogy Marco Rossi szövetségi kapitány fogalmazott pénteken a svédektől elszenvedett kétgólos vereséget követően, a nemzeti együttes „negatív spirálban van”, október óta immár öt találkozón nyeretlen maradt. A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakember irányításával ennél csak egyszer volt hosszabb sikertelenségi szériája a csapatnak, még 2021 júniusa és szeptembere között hat egymást követő meccsen nem tudott győzni. A magyarok ráadásul sorozatban három vereségnél tartanak, ez negatív csúcsbeállítás a Rossi-érában, ugyanakkor Bakuban a papírforma alapján mindkét sorozatot lezárhatja az együttes, hiszen korábbi hét fellépésén mindig nyert az azeriek ellen.
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Huszonháromszor vonultak ki tűzesetekhez a tűzoltók Borsod-Abaúj-Zemplénben
Huszonhárom alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak tegnap Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az égő növényzet miatt. A legnagyobb tűz mintegy száz hektáron pusztított Arló határában, de Ózd...









