Technikai hiba miatt a Wizz Air ügyfelei számára tévesen küldtek ki emailben egy járat késéséről szóló tájékoztatást – közölte a légitársaság. A közleményben kiemelték: a légitársaság arra kéri utasait, hogy ezt az üzenetet hagyják figyelmen kívül. „Azon utasokat, akik a napokban repülnek a légitársasággal, a Wizz Air ügyfélszolgálata kiemelt figyelemmel tájékoztatja, ők külön értesítést kaptak, illetve kapnak a járataikkal kapcsolatban” – írták. A cég felhívta a figyelmet arra, hogy a Wizz Air ügyfelei emellett a légitársaság weboldalán, illetve a Wizz Air applikációjában is követni tudják a járatukkal kapcsolatos legfrissebb információkat a kiindulási pont és a célállomás megadásával. A légitársaság a hibáért és az esetlegesen okozott kellemetlenségekért elnézést kér – áll a közleményben.
Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A parlamenti frakciók megállapodtak az alakuló ülés legfontosabb pontjaiban
Az Országgyűlés május 9-ei alakuló ülését előkészítő keddi tárgyaláson a parlamenti frakcióknak sikerült megállapodniuk a legfontosabb pontokban, már csak technikai részleteket kell véglegesíteni, de...









