Szomorú hírt kaptak a színházrajongók pünkösdhétfőn, ugyanis Hernádi Judit és Kern András több nyári előadása is elmarad. A Kalamazoo című darabot betegség miatt nem tudják színpadra vinni, és pótlásra sem lesz lehetőség. Bár hivatalosan nem nevezték meg az érintettet, a jelek szerint vélhetően Kern András egészségi állapota állhat a háttérben.
Hernádi Judit pünkösdhétfőn szomorú hírrel jelentkezett. A Jászai Mari-díjas színésznő a közösségi oldalán osztott meg egy közleményt, amelyben arról tájékoztatják a rajongókat, hogy a június 25-i Kalamazoo mézesvölgyi előadása betegség miatt elmarad, és sajnos annak pótlására sem kerül sor.
A Broadwayről érkező, Sebestyén Aba rendezte vígjáték különösen népszerű a közönség körében, hiszen Hernádi Judit és Kern András párosának sziporkázó játéka valódi színházi élményt kínál. Ezért is érintheti érzékenyen a rajongókat, hogy sok helyen most nem tekinthetik meg.
A június 25-i előadás ugyanis nem az egyetlen, amely a nyáron elmarad. A színésznő egy szomorú emoji mellett egy másik bejegyzésében azt is részletezte, melyek a további elmaradó előadások. Az első a június 10-i, győri előadás, de emellett június 17-én Tokajban, június 28-án Dunaföldváron és július 5-én Zsámbékon sem láthatja a közönség a Kalamazoo című vígjátékot.
A lemondás viszont ? egyelőre ? még nem érinti például a két színész augusztus 23-i, kisvárdai Válaszfalak című előadásátt, amelyben a két művész szintén együtt szerepelhet majd a színpadon.
forrás: blikk.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Az európai tűzvészek miatt utazás előtt mindenki legyen körültekintő
Európa több pontján is tűzvészekkel küzdenek, ezért utazás előtt és közben is mindenki tájékozódjon, illetve legyen körültekintő - tanácsolta Orbán Anita külügyminiszter szombati Facebook-posztjában. A...









