A fedett termálmedencék kivételével újra megnyitja kapuit a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő, amelynek április 10-én kigyulladt a tetőszerkezete – közölte közösségi oldalán az intézmény. Azt írták, egy faszerkezetekre specializálódott statikus szakvéleménye szerint a tartóelemek javíthatóak, nincs szükség a tetőszerkezet teljes visszabontására. Ennek megfelelően elkezdődtek a tervezési munkákkal kapcsolatos egyeztetések, és a tervek birtokában várhatóan közbeszerzési eljárást folytatnak le. A közlemény szerint a fürdő a rendőrségi vizsgálattal kapcsolatban továbbra sem kapott hivatalos információt, a biztosító vizsgálata pedig a hivatalos dokumentumok bekérésének fázisában tart. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalos tűzvizsgálati jelentése szerint a tűzvizsgálati eljárásban gyűjtött adatokból kiderül, hogy a pizzéria dolgozói munkaidőben pihenőként használták a tetőtérből nyíló teret, ahol a tűz előtt is volt emberi jelenlét. A tűz keletkezési helyén égésnyomokat és cigarettavégeket is találtak. Az „égő dohánynemű összefüggésbe hozható a tűz keletkezési okával” – olvasható a közleményben.
Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Hétfőtől jönnek a 2026-os autópálya-matricák
Hétfőtől megvásárolhatók a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató. Az országos éves matrica ára jövőre 61 760 forint lesz, a vármegyei...









