Kezdőlap Színes Hogy sikerült a hajdúknak szakmájukkal saját földrészt szerezni?

Hogy sikerült a hajdúknak szakmájukkal saját földrészt szerezni?

Manapság a hajdú szó hallatán, az Észak-Alföldön létrejött Hajdúságra, esetleg családnevekre gondolunk, de régen ez egy igazán komoly és veszélyekkel járó szakma volt, amit komolyan jutalmaztak.
Ha a pontos választ keressük, akkor a hajdú, a hajtó főnevünk változata. Munkájuk a 12-13. századtól elengedhetetlen volt, ugyanis ők feleltek az ország jelentős bevételi forrásáért, a marhakereskedelemért.
Gyakran a határon túli piacokon találtak megfelelő vásárlót, így az állatokat el kellett szállítani. Megesett, hogy egészen Olaszországig terelték a marhákat, ami nem kevés veszéllyel járt. Úgynevezett hajtókat fogadtak fel a csorda egyben tartásához, akik az irányítás mellett a fegyverforgatást is kitanulták. Ők voltak azok, akik biztosították ? akár erőszakkal is ? az állatok épségét és az üzlet sikerét. Nem meglepő, hogy pénz reményében zsoldoskatonaként is szolgálatba álltak.
Fontos szerepük volt a törökök elleni küzdelemben, illetve a Bocskai István által indított szabadságharcban is, hiszen a 17. század elején számos felfegyverzett hajdú is harcba szállt a Habsburgok ellen. A győzelmet követően kollektív nemességet és saját földet is kaptak Bocskaitól, így született meg a ma is ismert Hajdúság.
forrás: agytoro.hu