Kiterjesztik a VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózatot a vasúti átjárókra is – jelentette be a MÁV-csoport vezérigazgatója a Siófok-Szabadifürdő egyik átkelőjénél tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. Hegyi Zsolt ezt a vasúti piros jelzés presztízsének csökkenésével indokolta. Az elmúlt években megszaporodtak a halálos balesetek a vasút közúti kereszteződéseiben: nagy részük működő fénysorompóval biztosított vasúti átjáróban történt. Az ilyen balesetek sokszor életet követelnek, komoly anyagi károkat okoznak, a mozdonyvezetőt is hosszú időre traumatizálják, és több ezer embernek okoznak késéseket. A projekt keretben az ország hat vasúti átjárójában telepítenek VÉDA rendszert a MÁV költségvetéséből, a rendőrség által üzemeltetve. Az első azért került Siófok-Szabadisóstó állomáshoz, mert ott két komoly baleset is történt 2021-ben.
Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A parlamenti frakciók megállapodtak az alakuló ülés legfontosabb pontjaiban
Az Országgyűlés május 9-ei alakuló ülését előkészítő keddi tárgyaláson a parlamenti frakcióknak sikerült megállapodniuk a legfontosabb pontokban, már csak technikai részleteket kell véglegesíteni, de...









