2010-ben hivatalosan is az özvegyek nemzetközi napjává nyilvánította június 23-át az ENSZ – hívta fel a figyelmet az Egyszülős Központ közleményében. Tájékoztatásuk szerint Magyarországon 37 ezer gyermek él egyszülős családban azért, mert elvesztette az egyik szülőjét. Az özvegyen maradt édesanyák és édesapák nemcsak a társukat veszítik el, hanem ezt követően a korábban együtt vállalt élet terhét is egyedül kell továbbvinniük – tették hozzá. Ezen világnap alkalmat ad arra, hogy ráirányítsák a figyelmet erre a ritkán emlegetett, de nagyon is valós élethelyzetre. Közölték azt is, hogy az összes egyszülős család 7,5 százalékát teszik ki azok a családok, ahol az apa vagy az anya özvegy. Ez 26 ezer családot érint. A gyermeküket egyedül nevelő özvegy szülők közül 20 ezer 500 nő és 5300 férfi özvegy – írták. A központ közleménye szerint az özvegy szülők a legelszigeteltebbek a családi és baráti kapcsolataikat tekintve: 46 százalékuk ritkán vagy soha nem találkozik rokonaival, és mindössze 1 százalékuk tart napi szintű kapcsolatot velük. A barátokkal való kapcsolattartás még gyérebb, tették hozzá.
Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Hétfőtől jönnek a 2026-os autópálya-matricák
Hétfőtől megvásárolhatók a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató. Az országos éves matrica ára jövőre 61 760 forint lesz, a vármegyei...









