Nyáron is folytatódik a gyermekétkeztetés, amely a szünidőben az előzetes adatok szerint 84 ezer 993 gyermek számára biztosított – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón. Fülöp Attila kiemelte, hogy ezáltal a nehéz sorsú gyermekek a nyári szünetben is meleg ételhez, ebédhez jutnak. Kiemelte, a nyári szünidei gyermekétkeztetés az egész intézményi étkeztetés részét képezi, amelyre a kormány idén közel 146 milliárd forintot költött. Jövőre pedig – a már elfogadott költségvetés alapján – ez az összeg mintegy 160 milliárd forintra emelkedik. Fülöp Attila kérdésekre válaszolva elmondta, a szünidei gyermekétkeztetésre azok a gyermekek jogosultak, akik vagy rendszeresen gyermekvédelmi kedvezményt kapnak vagy hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetűek. Minderről az érintett családokat május 15-ig értesítették a jegyzők. Jelezte ugyanakkor, hogy a nyár folyamán az önkormányzatokhoz eljuttatott kérelem alapján azok is kérhetik a szünidei gyermekétkeztetést, akik korábban nem éltek ezzel a lehetőséggel.
Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A parlamenti frakciók megállapodtak az alakuló ülés legfontosabb pontjaiban
Az Országgyűlés május 9-ei alakuló ülését előkészítő keddi tárgyaláson a parlamenti frakcióknak sikerült megállapodniuk a legfontosabb pontokban, már csak technikai részleteket kell véglegesíteni, de...









