A Zemplén Kalandpark már a húsvéti és pünkösdi időszakban is rengeteg vendéget fogadott, majd az osztálykirándulások célpontja volt a létesítmény. Azonban az igazi turisztikai szezon most a nyári szünet beköszöntével következik. Mogyorós Judit igazgató elmondta: ők felkészültek a nyárra, az igazi vakációra, mindent megtesznek azért, hogy a vendégek jól szórakozzanak a Kalandparkban, azonban ennek van egy rajtuk kívül álló tényezője is, az időjárás. Az igazgató bízik abban, hogy a jó idő is hozzájárul a látogatók jó szórakozásához. A vendégek biztonságos szórakozása érdekében elvégezték a szükséges fenntartási munkálatokat.
Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A parlamenti frakciók megállapodtak az alakuló ülés legfontosabb pontjaiban
Az Országgyűlés május 9-ei alakuló ülését előkészítő keddi tárgyaláson a parlamenti frakcióknak sikerült megállapodniuk a legfontosabb pontokban, már csak technikai részleteket kell véglegesíteni, de...









