Az első lakásvásárlóknak szóló Otthon Start program jelentősen befolyásolhatja az albérletpiacot is ? közölte az ingatlan.com. A programnak köszönhetően sok fiatal a bérlés helyett inkább vásárlás mellett dönthet, ami lassíthatja a bérleti díjak emelkedését, és növelheti az albérletkínálatot.
Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője szerint Budapesten már az is előfordul, hogy egy használt, 50 négyzetméteres lakás havi hiteltörlesztése alacsonyabb, mint az albérleti díja. A legnagyobb különbség a XI. és XIII. kerületekben látható, de az önerő ezekben a városrészekben magas lehet.A szakértő szerint a program „slágerei” a 30?45 négyzetméteres garzonlakások lehetnek a nagyvárosokban. A vásárlások élénkülése miatt sok befektető kivárhat, így a bérbeadásból származó hozamok csökkenése távol tarthatja őket az ingatlanpiactól. Ez a trend végső soron a lakásárak emelkedését is fékezheti.