A Sopron Basket a főtáblán kapott helyet, míg a DVTK HUNTHERM a selejtezőben kezd a női kosárlabda Euroliga 2025/26-os idényében. A nemzetközi szövetség hétfői tájékoztatása szerint az áprilisban 17. magyar bajnoki címüket begyűjtő soproniak – akik 2022-ben megnyerték a kontinentális elitsorozatot – bekerültek a 11 csapatos főmezőnybe az elmúlt három év nemzetközi kluberedményeit figyelembe vevő besorolásban. A további tíz jelentkező a selejtezőben oda-visszavágós alapon küzd meg a fennmaradó öt helyért szeptember 17. és 24. között. A bajnoki ezüstérmes miskolciak a kiemeltek között vannak, így otthon vívják majd a visszavágót. Az Euroliga csoportjainak sorsolását július 23-án tartják Münchenben.
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Miskolc programokkal várja a zempléni kirándulókat is augusztus 20-án
Augusztus 20-án újra megnyitja kapuit a két éve zárva tartó Miskolctapolcai Barlangfürdő. A nyitóhétvégén négynapos programsorozattal, koncertekkel, gasztronómiai és közösségi programokkal várják a látogatókat....









