Vecsei H. Miklós nemrégiben még egy híres, kétszáz éves romtemplomból szeretett volna színházi teret kialakítani, most pedig kiderült, hogy más tervei is vannak idénre. A Semmelweis-film főszereplője ősztől újra beül az iskolapadba, ugyanis felvették filmrendezői szakra.
Új kihívások elé néz Vecsei H. Miklós ősztől: egy hírlevélben jelentette be, hogy filmrendező szakon tanul majd, így egy időre háttérbe szorítja a színészetet. A 33 éves, Junior Prima-díjas színész ezzel azt is bebizonyítja, hogy sosem késő tanulni. Legutóbb a 2023-ban bemutatott, Semmelweis című filmben alakított maradandót Nagy Katica és Gálffi László oldalán, ezúttal pedig belekóstol a filmrendezők életébe is.
Miklós a színház világában már 15 éve jelen van, és a jövőben sem kíván elbúcsúzni attól, ám most ?új formákra? van szüksége. Mint kiderült, izgatottan várja a szeptembert, amikor megkezdődik a képzés, és bízik benne, hogy az eddigi tapasztalatait kamatoztatni tudja majd.
forrás: blikk.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Törvénymódosítás változtat a termőföld-vásárlás szabályain
December 24-től módosulnak a mező- és erdőgazdasági földek forgalmára vonatkozó szabályok, egy új törvényi kiegészítés nyomán. A változás értelmében a földtulajdonos akkor is saját...









