Egy hónapra elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a három férfinak a letartóztatását, akik múlt pénteken hajnalban autós üldözésbe keveredtek Terézvárosban ? közölte a Fővárosi Törvényszék. A gyanúsítottak a rendőri jelzésre először megálltak, de amikor a rendőrök gyalog közeledtek a jármű felé, elhajtottak. A menekülés során a sofőr több súlyos szabályszegést követett el: túllépte a sebességhatárt, áthajtott a piroson, majd a szemközti sávba áttérve összeütközött egy taxival. Ezután mindhárman gyalog próbáltak elmenekülni, a rendőrök azonban hamarosan elfogták őket. A drogteszt mindannyiuknál pozitív lett. A taxiban a sofőr könnyebben, utasa súlyosan megsérült. Az autó vezetőjét súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetéssel, valamint segítségnyújtás elmulasztásával és kábítószer-fogyasztással gyanúsítják, társai ellen is eljárás indult. A végzés nem jogerős.
Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A parlamenti frakciók megállapodtak az alakuló ülés legfontosabb pontjaiban
Az Országgyűlés május 9-ei alakuló ülését előkészítő keddi tárgyaláson a parlamenti frakcióknak sikerült megállapodniuk a legfontosabb pontokban, már csak technikai részleteket kell véglegesíteni, de...









