Az olasz válogatott 2-1-re legyőzte a Svájcban zajló női labdarúgó Európa-bajnokságon eddig százszázalékos teljesítményt nyújtó norvég válogatottat, ezzel elsőként bejutott az elődöntőbe. A csoportmérkőzések után szerda este kezdődött meg az egyenes kieséses szakasz, s az előzmények ismeretében meglepetésnek számított, hogy az olasz válogatott az első félidőben veszélyesebben, gólratörőbben futballozott. Norvégia ugyanis az A csoportból három mérkőzéséből hármat megnyerve az első helyen jutott a negyeddöntőbe, míg Olaszország a B csoportban a második helyen végzett mindössze négy ponttal. A szünet előtt hat kapuralövés is jelezte az olaszok fölényét, míg a skandináv válogatott egyszer sem jutott el az ellenfél kapujáig. Sőt az olasz lendület a második félidő elején is megmaradt.
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Huszonháromszor vonultak ki tűzesetekhez a tűzoltók Borsod-Abaúj-Zemplénben
Huszonhárom alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak tegnap Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az égő növényzet miatt. A legnagyobb tűz mintegy száz hektáron pusztított Arló határában, de Ózd...









