A gyógyszerekre, félvezetőkre és csipekre különvámokat vezet be az Egyesült Államok ? közölte Donald Trump elnök. Az amerikai elnök a CNBC reggeli műsorának adott telefoninterjúban elmondta, hogy a félvezetőkre és csipekre vonatkozó új vámokat egy héten belül bejelenti, és azok célja, hogy a gyártók az Egyesült Államokon belül termeljenek. A gyógyszeripar termékeire Donald Trump akár 250 százalékos vámot is elképzelhetőnek tart. Kifejtette, hogy a termékcsoportra először alacsony vámot fog bevezetni, majd egy, de legfeljebb másfél éven belül ez 150, de akár 250 százalékra is emelkedhet. Az amerikai elnök a gyógyszerekre kilátásba helyezett vámokkal szintén a belföldi előállítás visszaépítésére ösztönözné a vállalatokat. Donald Trump hozzátette, hogy a vámrendszerrel kapcsolatos intézkedések még távol állnak a lezárulástól.
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Huszonháromszor vonultak ki tűzesetekhez a tűzoltók Borsod-Abaúj-Zemplénben
Huszonhárom alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak tegnap Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az égő növényzet miatt. A legnagyobb tűz mintegy száz hektáron pusztított Arló határában, de Ózd...









