Az R&B-ikon Destiny?s Child alig kilencéves fennállása (1997?2006) alatt három Grammyt, illetve számtalan más díjat is megcsípett, röviddel az ötödik album után a zenekar azonban mégis darabokra hullott.
A Beyoncét a világnak adó együttes azóta háromszor állt össze rövid időre: a tagok 2013-ban, a Superbowl félidei Beyoncé-showjában, majd 2018-ban, a Coachellán mutatták meg magukat együtt.
A harmadik alkalomra szombatig kellett várni ? feltéve, ha az Energy 2022-es előadásától eltekintünk ?, ehhez pedig ismét csak Beyoncé kellett: a turnéja utolsó állomásán, Las Vegasban Kelly Rowlanddel és Michelle Williamsszel a legnagyobb slágereiket adták elő újra, köztük a Bootylicioust, illetve a Lose My Breath-t is.
Az aranyszínű ruhába öltözött hármasról több videó is készült, ezek alapján eléggé jól érezték magukat együtt a színpadon.
forrás: 24.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Van egy hatalmas gyémántbánya, ami képes beszippantani a felette elrepülő helikoptereket
Az Oroszország kelet-szibériai területén fekvő Jakutföldön, vagyis a zord szibériai vidék közepén tátong egy hatalmas lyuk. Igazából nem is egy lyuk, hanem a világ...