A görög mitológia egyik érdekes alakja Kharón, az alvilág (Hádész) révésze, Erebosz (az örök sötétség istene) és Nüx (az éjszaka istennője) fia.
Ő viszi át ladikján a Sztüx (vagy az Akherón) folyón a holt lelkeket, akik rézpénzzel (obolosz) fizették meg. (Egyszer, amikor az alvilágba látogató Héraklészt visszafelé is átvitte, büntetésül egy évet bilincsben kellett töltenie.)
A ladikban utazó holt lelkek kérdésére, hogy hová mennek és meddig, mindig ugyanazt válaszolta: ?Az út hosszú és a célnak nincs neve.? Ez maga a halál állapota.
Kharón alakja a kereszténységben a pokollal és az ördöggel fonódott össze. Több olyan irodalmi műben is szerepel, amelyben a főhős az alvilágba kerül. Dante művében, az Isteni színjátékban ő viszi át a költőt és kalauzát szakállas ördög képében (az Akherón folyón). Michelangelo remekművén, az Utolsó ítélet című festményén ádáz képű, kidülledt szemű ördögként látható. Monteverdi operája, az Orfeo félelmetes, komor alakként ábrázolja.
forrás: agytoro.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Huszonháromszor vonultak ki tűzesetekhez a tűzoltók Borsod-Abaúj-Zemplénben
Huszonhárom alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak tegnap Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az égő növényzet miatt. A legnagyobb tűz mintegy száz hektáron pusztított Arló határában, de Ózd...









