Idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját a Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör. A civil szervezet az elmúlt másfél évtizedben a katonai és helyi hagyományok kutatásában, megőrzésében és bemutatásában vállalt kiemelkedő szerepet.
A kört Szakály András alapította, aki a hadtörténeti emlékek és a füzéri szokások gyűjtésének, megőrzésének elkötelezettje volt. Kezdetben a második világháború kutatása állt a középpontban, majd az első világháború és az 1848-as szabadságharc története is helyet kapott a munkájukban.
Az egyesület az évek során doni túrákat, fegyverismereti foglalkozásokat és kiállításokat szervezett, hadisírok gondozásában vett részt, könyvet és filmeket adott ki, sőt önálló kiállítóteret is létrehozott. Jubileumi táborukban idén is a hagyományőrzés és az ismeretterjesztés került a középpontba.A szervezet munkáját a közelmúltban Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata is elismerte a ?Civil közösségeinkért? díjjal.
NEKED AJÁNLJUK
Közel 20 ezer futót várnak a Budapest Félmaratonra
Közel 20 ezer futót várnak a 40. Wizz Air Budapest Félmaratonra. A szervező Budapest Sportiroda tájékoztatása szerint az őszi futószezon nyitányaként szeptember 7-én sorra kerülő...