Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében idén eddig 37 személygépkocsi és 7 teherautó gyulladt ki olyan mértékben, hogy a hivatásos tűzoltók segítsége is kellett a tűzoltáshoz ? adták hírül a Katasztrófavédelem honlapján. A napokban történt, hogy egy személygépkocsi kapott lángra és égett teljes terjedelmében Kiscsécs közelében. A tűzesethez Tiszaújvárosból vonultak a hivatásos tűzoltók, akik gyorsbeavatkozó sugarakkal eloltották a tüzet, majd megszüntették a forgalmi akadályt ? ismertették a történteket. A járműtüzek legtöbbször elektromos meghibásodás, vagy műszaki probléma miatt keletkeznek ? hívták fel a figyelmet. Már a motortér tisztántartásával is csökkenthetjük a tűzesetek kockázatát! Fontos az autó rendszeres karbantartása, a javításokat bízzuk szakemberre, és lehetőség szerint helyezzünk el tűzoltó készüléket a járműben ? írták.
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Több mint 100 embert tartóztattak le Lengyelországban a gyermekek védelme érdekében
Több mint száz embert vettek őrizetbe Lengyelországban pedofil anyagok internetes terjesztése miatt ? közölte a lengyel rendőrség kiberbűnözés elleni központi irodája. A ?Game Over?...









