Meghalt egy két hónapos csecsemő a 6. kerületben, a rendőrök őrizetbe vették a gyermek apját ? írják a rendőrség honlapján. A közlemény szerint kedd délután érkezett bejelentés arról, hogy meghalt egy csecsemő egy terézvárosi lakásban. A helyszínre érkező mentők már csak a halál tényét tudták megállapítani. Az eddigi adatok szerint a 44 éves kínai állampolgárságú apa hétfőn dél körül leejtette a csecsemőt. Azt állítja, hogy a lánya nem mutatott életjelet, de erről csak másnap értesítette a hatóságokat. A BRFK gondatlanságból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A csecsemő apját előállították, gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.
Kezdőlap Országos Közrend-Országos Meghalt egy két hónapos csecsemő a 6. kerületben, őrizetbe vették az apját
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Huszonháromszor vonultak ki tűzesetekhez a tűzoltók Borsod-Abaúj-Zemplénben
Huszonhárom alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak tegnap Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az égő növényzet miatt. A legnagyobb tűz mintegy száz hektáron pusztított Arló határában, de Ózd...









