Kezdőlap Külföld Ukrajna kész segíteni lengyel katonák kiképzésében

Ukrajna kész segíteni lengyel katonák kiképzésében

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ukrajna kész megosztani tapasztalatait Varsóval, segíteni a lengyel katonák kiképzésében, valamint közös védelmi rendszert kiépíteni Lengyelországgal – jelentette ki közösségi oldalain Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Kijevben fogadta a lengyel külügyminisztert. A találkozón szót ejtettek az orosz drónok lengyel légtérbe történt behatolásáról. Szót ejtettek haditechnikai eszközök közös gyártásáról – kiemelten a drónelfogó eszközök gyártására rendelkezésre álló lehetőségekről – és Ukrajna európai uniós tagságáról is. Nagyon fontos megnyitni az első tárgyalási fejezetet Ukrajna és Moldova számára mind a 27 tagállam egyetértésével – tette hozzá az ukrán elnök. A sajtótájékoztatón bejelentették: várhatóan jövő csütörtökön lengyel katonai delegáció érkezik Ukrajnába. A látogatás összefügg a napokban történt drónincidenssel.