Az egykori Carter doki, Noah Wyle élete első Emmy-díját vehette át a 2025-ös gálán, ahol megható köszönőbeszédével nemcsak feleségét méltatta, hanem a sürgősségi dolgozóknak is tisztelgett ? a közönség könnyekig hatódott.
A 54 éves Noah Wyle a The Pitt főszerepéért kapta meg a legjobb férfi főszereplőnek járó szobrot drámai sorozat kategóriában. Az produkció egy 15 órás kórházi műszak eseményeit mutatja be a fiktív Pittsburgh Trauma Medical Hospital falai között.
A színész köszönőbeszédében így fogalmazott:
?Micsoda álom ez. A stáb és a szereplőtársaim minden nap a maximumot hozzák, ami engem is arra ösztönöz, hogy ugyanígy tegyek.?
Beszéde végén a sürgősségi osztály dolgozóinak is hálát mondott: ?Ez a díj mindazoknak szól, akik ma este műszakba mennek, vagy onnan jönnek haza. Köszönöm, hogy ott vagytok.?
A színész kitért arra is, milyen nagy terhet rótt családjára a forgatás. Elmondta, hogy sokszor a sorozat feszültségét vitte haza, hiszen nehéz volt egyik pillanatról a másikra ?átkapcsolnia? a szerepből. ?A feleségem végül három napra el is küldött pihenni a forgatás után, hogy ki tudjam ereszteni a gőzt? ? mesélte mosolyogva.
Noah Wyle 2014 óta él házasságban Sara Wells színésznővel, aki a gála vörös szőnyegén is mellette ragyogott.
forrás: marieclaire.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Pisztrángfilét hívtak vissza a forgalomból
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság közölte, hogy lisztéria baktérium jelenléte miatt visszahívták az Aldi egyik haltermékét. Az érintett tétel az Almare Seafood füstölt...







