Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében szeptember közepéig csaknem háromszáz otthonban keletkezett tűz, ezekben összesen kilenc ember vesztette az életét, néggyel többen, mint a tavalyi év hasonló időszakában-írja a vármegyei katasztrófavédelem a honlapján. A leggyakrabban elektromos hiba, nyílt láng, a fűtési rendszer hibája, vagy sütés-főzés miatt csaptak fel a lángok. A fűtési időszakban megemelkedik a lakástüzek száma, hiszen az emberek több időt töltenek otthon, gyakrabban főznek, és fűteni is kell.A lakástüzek többsége emberi mulasztásra vezethető vissza, illetve arra, hogy az ingatlanban használt eszközök karbantartását elmulasztják. Szintén növelik a lakástüzek kockázatát a felhalmozott holmik. Azokban a lakásokban, ahol füstérzékelőt működtettek, nem alakult ki nagyobb tűz, a lángokat már azok kialakulásakor meg lehetett fékezni, nem történt tragédia. A lakástüzek áldozatai leggyakrabban egyedül élő idős emberek, ezért otthonukba érdemes füstérzékelőt telepíteni.
Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Huszonháromszor vonultak ki tűzesetekhez a tűzoltók Borsod-Abaúj-Zemplénben
Huszonhárom alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak tegnap Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az égő növényzet miatt. A legnagyobb tűz mintegy száz hektáron pusztított Arló határában, de Ózd...









