A Győr-Moson-Sopron megyei Héderváron, a Boldogasszony-kápolna udvarán található Árpád-tölgy Magyarország legidősebb fája, minden bizonnyal a legöregebb élő fa hazánkban. A becslések szerint a tölgy kora 700?800 év, de egyes források szerint akár 1000 éves is lehet.
A legenda szerint maga a fejedelem ültette el. A helyiek úgy tartják, hogy Árpád fejedelem lovának kötőféke hagyta nyomát a törzsén 907-ben, amikor seregével itt pihent meg, és haditanácsot tartott a pozsonyi csata előtt.
A hédervári Árpád-tölgy nemcsak természeti, hanem történelmi szempontból is jelentős. Az egész középkorban Győr, Moson és Pozsony vármegye hármashatárának számított, és koronája árnyékában számos regionális gyűlést tartottak. 2007-ben egy vihar letörte fő ágainak többségét, de civil összefogás segítségével sikerült megmenteni.
2015-ben elnyerte az Országos Erdészeti Egyesület különdíját az Év Fája versenyen.
forrás: divany.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A parlamenti frakciók megállapodtak az alakuló ülés legfontosabb pontjaiban
Az Országgyűlés május 9-ei alakuló ülését előkészítő keddi tárgyaláson a parlamenti frakcióknak sikerült megállapodniuk a legfontosabb pontokban, már csak technikai részleteket kell véglegesíteni, de...









