Újraindul a Magyarországon is legendássá vált vízi mentős sorozat, az annak idején Pamela Anderson és David Hasselhoff főszereplésével forgatott Baywatch ? írja a Variety.
A 2026/27-es évadra 12 epizódot rendeltek be a rebootból, amelyben az eredeti sorozat alkotói közül többen is részt vesznek; például Michael Berk, Greg Bonann és Doug Schwartz is producerek lesznek. A vezető producer és showrunner Matt Nix lesz.
Michael Thorn, a Fox Television Network elnöke úgy fogalmazott, hogy az eredeti sorozat meghatározott egy korszakot, így itt az ideje, hogy a széria a napjainkban játszódó folytatást kapjon.
Elhozzuk a kaliforniai álmot egy egészen új generációnak, új sztorikkal, feltörekvő sztárokkal és mindazzal, ami világszenzációvá tette a Baywatch-ot ? ígérte.
Egyelőre még egyetlen szereplő nevét sem hozták nyilvánosságra.
A Baywatch 1989-ben debütált, 11 évadon és közel 250 epizódon keresztül futott, legjobb időszakában a világ legnézettebb sorozata volt, és 200 országban vetítették. Itt indult Jason Momoa, Yasmine Bleeth és Carmen Electra karrierje is. 2017-ben mozifilm is készült belőle Dwayne Johnsonnal és Zac Efronnal.
forrás: 24.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Hétfőtől jönnek a 2026-os autópálya-matricák
Hétfőtől megvásárolhatók a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató. Az országos éves matrica ára jövőre 61 760 forint lesz, a vármegyei...









