Semmelweis Ignác életéről, Semmelweis-reflex címmel ír musicalt Szikora Róbert és Lezsák Sándor. A szerzőpáros már Az ÉG tartja a FÖLDET című musicalben dolgozott együtt, amely Árpád-házi Szent Erzsébet életét mutatja be, így Szikora számára nem volt kérdés, hogy miután megihlette őt a világhírű, magyar orvos története, Lezsák Sándort kérte fel arra, hogy zenéihez szöveget írjon.
A musical még nincs teljesen készen, így egyelőre az alkotók nem árulták el, hogy kik alakítják majd a karaktereket és hogy melyik színházban kap helyet a musical, vagy esetleg utazó előadásként láthatja-e a közönség. Azt azonban megtudtuk, hogy a megjelenést jövőre tervezik, és hogy a történet 1857. 02.14-én kezdődik majd, az estén, ahol Ignác beleszeretett a nála 19 évvel fiatalabb Weidenhofer Máriába. A musical az „anyák megmentője” életének ezután következő húsz évét mutatja be.
Az úttörő orvosnak kijáró tiszteletként Szikora és Lezsák ünnepélyesen kezet mostak a Semmelweis szülőházából átalakított múzeumban, majd koszorúval fejezték ki nagyrabecsülésüket a sírjánál.
forrás: blikk.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Több mint száz diák érkezett az Édes Anyanyelvünk verseny döntőjére
Több mint száz diák találkozott a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikumban, ahol idén már 54. alkalommal rendezték meg az Édes Anyanyelvünk nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei...








