Hamarosan látható lesz a mozikban a Bölöni László életről szóló film. A vásznon nemcsak a legendás székely labdarúgó és edző tűnik fel, hanem azok is, akikkel a pályafutása során együtt dolgozott.
Bölöni László labdarúgóként és edzőként is nagy sikereket ért el. Játékosként megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját (a Bajnokok Ligája elődje) és 108 alkalommal szerepelt a román válogatottban. Keleti szomszédunk nemzeti csapatának a szövetségi kapitánya volt, de edzőként dolgozott többek közt Franciaországban és Belgiumban is. A 2000-es évek elején két éven át irányította a portugál Sportingot is.
Az pedig biztos, hogy szakvezetői pályafutása egyik legfontosabb napja 2002. augusztus 14. volt, amikor Bölöni László a Sporting edzőjeként először küldte pályára Cristriano Ronaldót, vagyis lényegében elindított a világsztár pályafutását.
?Feltűnik ő is a filmben, de nézzék meg, aztán tegyenek fel kérdéseket. A filmet Marosvásárhelyen mutatják be, sokkal tartozom az ottani embereknek, és szerettem volna kifejezni a tiszteletem azok iránt, akik mindig megvédtek és törődtek velem? ? mondta Bölöni László.
A 72 éves szakember az első szezonjában bajnoki címet nyert a zöld-fehérekkel, de csak a második évében küldte pályára Cristiano Ronaldót, aki abban a szezonban 31 meccsen öt gólt szerzett.
A filmet november 6-tól vetítik a magyar mozik, de az előzetese már megjelent.
forrás: blikk.hu
NEKED AJÁNLJUK
Női kosárlabda NB I – A Sopron és a Diósgyőr is...
Az előző idény két döntőse, a címvédő Sopron Basket és az ezüstérmes DVTK is idegenben nyert a női kosárlabda NB I-ben. A soproniak a...