Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata ünnepi közgyűlést rendezett. Az eseményt Bánné dr. Gál Boglárka a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke köszöntötte és nyitotta meg. Ezt követően Alakszai Zoltán főispán mondta el ünnepi beszédét. A rendezvényen átadták a többi közt az Alkotói Díjat is, melyet a Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesülete vehetett át. Az elismerést Dériné Érsek Ágnes, az Egyesület elnöke vette át. A Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesülete 1997-ben alakult. Tagjai kézműves mesterek Tokaj-Hegyaljáról. A közösség 80 főből áll. Az 1980-as évektől az egyesület erőssége az úrihímzés. Munkájukat rendszeresen viszik kiállításokra, népművészeti találkozókra világszerte. Mindemellett Alkotótáborban oktatják, tanítják ennek technikáját. A pataki úrihímzéssel díszített egyházi textíliák több templomban is az oltár ékességei. II. János Pál pápa hímzett oltárterítőjét is a Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesületének hímzői készítették. Munkájuk eredményeként az úrihímzés bekerült a megyei értéktárba is, majd 2022-ben az Országos Szellemi Kulturális Örökség listájára is felkerült.
NEKED AJÁNLJUK
Azahriah visszatért: a hétvégén tripla arénakoncertet és két albumot adott ki
Azahriah, vagyis Baukó Attila a hétvégén hivatalosan is visszatért. Tripla teltházas koncertet adott az MVM Dome-ban összesen több, mint 45 ezer ember előtt. Emellett...