Kezdőlap Színes Újra szinglivé vált Tom Cruise

Újra szinglivé vált Tom Cruise

Filmes munkásságának listáját a legnagyobb színészek is megirigyelnék, de magánélete mindig kihívást jelentett Tom Cruise számára. A sajtó néhány napja hozta nyilvánosságra, hogy a 63 éves filmsztár kilenc hónap után szakított a 37 éves Ana de Armas színésznővel.
A Sun szerint a tapasztalt Cruise-rajongók már észrevehettek egy mintázatot: amikor Tomnak új barátnője van, akkor valószínűleg új filmet kell reklámoznia.
Rebecca de Mornayjal a Kockázatos üzletben játszott együtt. 1982 elején kezdtek randizni, a film megjelenése pedig 1983-ban volt. Tom és Rebecca a film bemutatása után még néhány évig együtt maradtak, majd 1985-ben szakítottak.
Nicole Kidmannel a Mint a villám című film forgatásán ismerkedett meg. 1990-ben kezdtek el randizni, majd decemberében el is vette feleségül. Közös filmjüket 1990 nyarán mutatták be. Nicole azonban boldogtalan volt Tom mellett, így házasságuk 2001 februárjában véget ért.
Penelope Cruzzal 2001 júliusában kezdett randizni. Közös filmjüket, a Vanília égboltot, 2001 decemberében mutatták be. 2004 januárjában szétváltak útjaik. Kapcsolatuk barátságosan ért véget, a páros elfoglaltságaira hivatkozva.
Tom Katie Holmesszal A világok háborúja kapcsán ismerkedett meg. 2005 áprilisában kezdtek randizni, a film premierje 2005 júniusában volt, míg házasságkötésükre 2006 novemberében került sor. 2012 augusztusában szakítottak, nem a legbarátságosabb módon. A sztár a közös lányukkal sem tartja a kapcsolatot.
Hayley Atwell és Ana De Armas színésznőkkel való kapcsolata ugyanezt a mintázatot követte.
Hogy a következő választása kire esik, és melyik filmjéhez kötődik majd? Valószínűleg hamarosan ettől lesz hangos a világsajtó.
forrás: blikk.hu