József Attila, Kosztolányi Dezső és Nagy László ők azok a költők, akiknek verseiből választhattak azok a diákok, akik részt vettek a XV. „Magyarnak lenni” elnevezésű szavalóversenyen. Idén közel 60 diák állhatott ki a zsűri elé. A Zemplén a Magyarságért Alapítvány hagyományos megmérettetésén, mindig olyan költőkre emlékeznek meg, akik születésük kerek évfordulóját ünneplik ? mondta el Végsőné Fazekas Aranka az alapítvány tiszteletbeli elnöke. A diákok Sátoraljaújhely és környékéről, valamint a Felvidékről érkeztek. Dezső Attila református lelkipásztor, Zemplén a Magyarságért alapítvány elnöke, zsűritag elmondta, hogy a legfontosabb az, hogy ön azonos legyen a fiatal a választott verssel
Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Miskolc programokkal várja a zempléni kirándulókat is augusztus 20-án
Augusztus 20-án újra megnyitja kapuit a két éve zárva tartó Miskolctapolcai Barlangfürdő. A nyitóhétvégén négynapos programsorozattal, koncertekkel, gasztronómiai és közösségi programokkal várják a látogatókat....









