Mike Flanagan rendező bejelentette, hogy stábjával befejezték a Carrie című televíziós sorozat forgatását, ami a Stephen Kingnek hírnevet szerző, mára klasszikussá vált horrorregény legújabb feldolgozása. A hír alapján valószínű, hogy az író és a műfaj rajongóinak a bemutatóra sem kell már sokáig várniuk.
Flanagan megosztott egy képet a közösségi oldalán a rendezői székéről, amely vérfoltosra van festve, és amelyet a szereplők aláírtak. Azt írta mellé: ?Karrierem egyik legjobb élménye, az egyik legjobb szereplőgárdával, amellyel valaha dolgoztam, és már most életem egyik kedvenc projektje?. Azt is hozzátette, alig várja, hogy a közönség is láthassa a sorozatot.
A nyolcrészes sorozatot a tervek 2026-ban mutatják be, és mivel a forgatás mostanra befejeződött, úgy tűnik, hogy tartani tudják a dátumot, hiszen már elkezdhetik az utómunkálatokat.
forrá: blikk.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Huszonháromszor vonultak ki tűzesetekhez a tűzoltók Borsod-Abaúj-Zemplénben
Huszonhárom alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak tegnap Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az égő növényzet miatt. A legnagyobb tűz mintegy száz hektáron pusztított Arló határában, de Ózd...









