Hivatalosan is megkezdődött a tanév a szerbiai egyetemeken, miután majdnem egy éven át nem volt oktatás, tiltakozó hallgatók ugyanis elfoglalták az egyetemek épületeit, és akadályozták a belépést. Az újvidéki vasútállomás előtetője tavaly november elsején szakadt le 16 ember halálát okozva. Nem sokkal ezután országos tiltakozások kezdődtek, amelyek élére az egyetemi hallgatók álltak. Tiltakozásuk jeléül elzárták az egyetemi épületeket, és ellehetetlenítették az oktatást. Majdnem egyéves kihagyást követően az egyetemi karok vezetőivel és a hallgatói önkormányzatokkal egyeztetve nyitották meg az egyetemi tanévet, ám a hallgatók egy része továbbra is tiltakozik, és előrehozott parlamenti választást követel. Az újvidéki tragédia első évfordulóján, november elsején több ezren érkeztek Újvidékre, hogy leróják tiszteletüket a 16 áldozat emléke előtt. A belügyminisztérium közleménye szerint 37 embert állítottak elő a közrend megsértése, valamint egy nem bejelentett tömegrendezvényen okozott incidensek miatt.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Polgármesteri ösztöndíjat kapott Danku Viktória Hanna
Polgármesteri ösztöndíjjal ismerték el Danku Viktória Hanna tanulmányi és versenyeredményeit. A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának végzős, biológia-kémia tagozatos diákja kitűnő tanuló, aki több országos...








