Út-, és vízvezeték hálózatot újítanak fel Tállyán. Bánné Dr. Gál Boglárka a Borsod ? Abaúj ? Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke egy sajtótájékoztató keretében elmondta, hogy a vízvezeték hálózat felújítása már megtörtént, azonban a település Rákóczi utcája egy teljesen új burkolatot fog kapni a jövő év tavaszán, közel 560 millió forintból. Serfőző Szabolcs, Tállya polgármestere már arról beszélt, hogy a Nemzeti Vízművek, mintegy 60 millió forintból a település főutcáján a főnyomó vezetéket kicserélte, majd ezt követően indul el a Magyar Közút Nonprofit Zrt. útfelújítása 2640 méteren.A polgármester elmondta: az elmúlt ötven évben nem történt hasonló korszerűsítés, így a felújítás jelentős előrelépés a település számára.
A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy az 1990 ? es években a helyi közösség megépített a község délnyugati szélén egy tehermentesítő elkerülő utat, ez jelenleg az önkormányzat tulajdonában van, azonban a település vezetősége már ajánlatott tett a Magyar Közút Nonprofit Zrt. felé, hogy átadja az említett elkerülő út tulajdonjogát a Rákóczi utcáért cserébe.







