Öt magyar konzul lesz jelen az Örményország?Magyarország labdarúgó-világbajnoki selejtezőn Jerevánban, hogy szükség esetén segítséget nyújtsanak a szurkolóknak ? jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A mérkőzés délután hatkor kezdődik. A Külgazdasági és Külügyminisztérium hat munkatársa segíti a drukkereket: öt konzul és egy sportdiplomáciai munkatárs, közülük hárman a stadionban, ketten a gyülekezési pontnál, egy pedig a repülőtéren lesz jelen. A szurkolók az ügyeleti telefonszámon is fordulhatnak segítségért, amely reggel hat órától működik: +36 30 120 9151. A miniszter minden résztvevőnek jó szurkolást kívánt, és a hazautazás zökkenőmentességét is hangsúlyozta.
Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Polgármesteri ösztöndíjat kapott Jenei Hanna
Polgármesteri ösztöndíjban részesült Jenei Hanna, a sátoraljaújhelyi Trefort Ágoston Technikum és Szakképző Iskola szakácstanulója. A szakmai vizsgájára készülő diák második éve tölti gyakorlatát a...








