A brit miniszterelnök kijelentette, hogy mindig kiáll a BBC függetlensége mellett, amelyre szerinte különösen nagy szükség van a dezinformáció korában. A brit kormányfő nyilatkozata azt követően hangzott el, hogy Donald Trump amerikai elnök egymilliárd dolláros pert indított a BBC ellen, mert a csatorna a tavalyi amerikai elnökválasztás előtt manipuláltan közölt egy korábbi beszédet. Az ügy miatt a BBC vezérigazgatója és a hírszolgáltatási részleg vezetője is lemondott, a társaság pedig hivatalosan bocsánatot kért. Hangsúlyozta: ha hibák történnek, azokat ki kell javítani, de ő továbbra is támogatja az erős és független brit közszolgálati médiát.
Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Két autót is elvitt, kétszer úszta át a Szamost menekülés közben
Két autóval több száz kilométert tett meg, háromszor tankolt fizetés nélkül, majd kétszer is átúszta a Szamost egy rendőrök elől menekülő férfi. A Nyíregyházi...








