Megtartotta idei utolsó társulási ülését a Bodrogközi Többcélú Kistérségi Társulás-számolt be róla közösségi felületén Oláh Krisztián, Cigánd Város pogármestere. A tanácskozáson nemcsak az aktuális feladatokról esett szó, hanem a közös munka értékeiről is, hiszen a társulás immár húsz éve szolgálja a térség településeit.
A szervezet január elsejétől Vajdácskával bővül, így már tizennyolc település lakosságát látja el. A társulás fenntartásában működő szociális szolgáltató központ közel száznyolcvan főt foglalkoztat, ezzel a térség egyik legnagyobb munkáltatója. Munkatársai a legkülönbözőbb szociális területeken segítik a bodrogközi családokat. Az ülésen elhangzott: a nehézségek ellenére a települések összefogása továbbra is erős, és a közös munka célja változatlanul az, hogy biztonságot, esélyt és kiszámítható mindennapokat teremtsenek a Bodrogközben élők számára.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Mozart-nap a Zeneakadémián ? egész napos koncertsorozat március 8-án
Idén is egész napos koncertsorozattal ünnepli a Concerto Budapest Mozartot március 8-án a Zeneakadémián. A program kamaraművektől a versenyművekig mutatja be a zeneszerző sokszínű...









