Jövőre összesen 860 milliárd forint jut pályafelújításra a magyar vasútnál ? jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója. A közlés szerint a 2026-os üzleti tervben 60 milliárd forint saját forrást különítettek el pályakarbantartásra, amelyhez egy mintegy 800 milliárd forintos, az Európai Beruházási Bank és a magyar állam közös finanszírozásában megvalósuló infrastruktúra-fejlesztési program is társul.
Hegyi Zsolt szerint ez évtizedek óta nem tapasztalt nagyságrendű forrás, amely lehetővé teszi a magyar vasúti infrastruktúra érdemi korszerűsítését. A saját forrásból többek között felépítménycserék, váltócserék és lassújelek megszüntetése valósul meg a legforgalmasabb vonalakon, így Budapesten, Debrecenben és több elővárosi csomópontban.
A tervek között szerepel a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti pályaszakasz felújítása, a Miskolc?Nyíregyháza vonalon a sebességkorlátozások megszüntetése, valamint a Gyékényes?Berzence szakaszon a menetrendszerűség javítása. Az 1-es fővonalon a biztosítóberendezések korszerűsítésével csökkentenék a rendszeres késéseket.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A néphiedelem szerint már nem tart sokáig a tél
Ma van Gyertyaszentelő napja, a néphit szerint ilyenkor bújik elő barlangjából a medve. Ha meglátja árnyékát, visszahúzódik, mert a tél még tart, ha nem,...









