A középiskolák által szervezett pályaorientációs napok célja, hogy a tanulók jobban megismerjék saját érdeklődési körüket, képességeiket és erősségeiket, valamint betekintést nyerjenek a különböző foglalkozásokba, életpályákba és a munkaerőpiac kínálta lehetőségekbe. A programok során alapvető ismereteket szerezhetnek a munkavállalásról, a karrierépítésről és a tudatos életpálya-tervezésről. A sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikumban megrendezett pályaorientációs napon mindezek hangsúlyosan megjelentek, a diákok széles körű tájékoztatást kaptak a választott szakmájukban rejlő lehetőségekről. Az esemény hitelességét tovább erősítette, hogy az egyes ágazatokhoz és képzési formákhoz igazodva olyan szakemberek osztották meg tapasztalataikat, akik évek, sőt évtizedek óta hivatásszerűen dolgoznak saját területükön ? emelte ki Kababik Edina igazgató. A rendezvényen többek között a sátoraljaújhelyi dohánygyár, az óvodák és bölcsődék, valamint a rendőrség, a Magyar Honvédség és a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön képviselői is jelen voltak.
NEKED AJÁNLJUK
A Lázár Ervin program keretében a Miskolci Szimfonikus Zenekar látogatott el...
A sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Magyar?Angol Két Tanítási Nyelvű, Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola adott helyet annak a kezdeményezésnek, amely 2019-ben indult azzal a szándékkal,...









