Egy friss tanulmány alapján a Dél-Afrikában feltárt, 60 ezer éves kő nyílhegyek lehetnek a legkorábbi példák a mérgezett fegyverek használatára ? írja a The Independent.
A vadászati technológiák fejlődésében a mérgezett fegyverek használata nagy hatású lépés volt, eddig azonban csak mintegy 10 ezer évvel ezelőttig tudták régészetileg dokumentálni a módszert. A kutatók most egy Dél-Afrikában előforduló növény, a gifbol mérgének nyomait mutatták ki 60 ezer éves nyílhegyeken.
A felfedezés arról árulkodik, hogy a korabeliek átfogó ismerettel rendelkeztek a mérgező anyagokkal és azok vadászati felhasználásával kapcsolatban. A leletek az Umhlatuzana-sziklamenedéknél kerültek elő, a helyszín régóta ismert kőkori maradványairól.
A gifbolból származó méreg kémiai jelekként maradt meg, érdekesség, hogy a növényt ma is alkalmazzák a régió vadászai. ?Ez a legrégebbi közvetlen bizonyíték arra, hogy az emberek nyílméregeket használtak? ? mondta Marlize Lombard, a Johannesburgi Egyetem régésze és a csapat tagja. Az eredmények egyben azt is igazolják, hogy a térségben a véltnél korábban kezdtek el nyílvesszőket és íjakat készíteni.
A szakember hozzátette: lenyűgöző, hogy az emberek ilyen mély és régóta fennálló ismeretekkel bírnak a növények használata kapcsán. Az eredmények alapján a régió őskori vadászai nemcsak az ilyen nyílhegyek elkészítéséhez szükséges technikai ismeretekkel rendelkeztek, hanem fejlett tervezési képességekkel és a mérgek időbeli hatásának megértésével is bírtak.
forrás: ng.24.hu
NEKED AJÁNLJUK
Kutatók több ezer élő óriás tojásra bukkantak egy ősi víz alatti...
Egészen elképesztő felfedezésről számoltak be a kutatók: Kanada csendes-óceáni partjai közelében egy olyan tengeralatti vulkánt vizsgáltak meg, amelyről korábban azt hitték, régen kialudt. Kiderült...









