Palcsó Tamás az utóbbi időszakban egyre nagyobb sikereket könyvelhet el karrierjében: nemrég részt vett a Csináljuk a fesztivált! című műsorban, és tavaly egy új dal is megjelent tőle, amely különlegessége, hogy a nagypapája verséből született. Emellett a magánéletében is közeledik egy jelentős mérföldkő: hamarosan betölti a negyvenedik életévét, és párjával a családalapítás is szóba került.
?Idén töltöm be a negyvenet, ami egyszerre hangzik viccesen és nagyon komolyan. Egyre többször gondolkodom azon, mit értem el eddig, és hol kellene tartanom. Több mint húsz éve vagyok a színpadon, és ezt mindenképpen szeretném megünnepelni egy új albummal? ? nyilatkozta az énekes.
Palcsó Tamás szerint idén a magánéletében is változásokra számíthatunk. ?Sokáig úgy gondoltam, a húszas éveim második felében már családos férfi leszek, de ez másképp alakult. A szüleim példájából indultam ki, akiknek akkor már volt gyermekük. Úgy érzem, bizonyos szempontból előnyös fiatalon szülővé válni, mert a kisebb korkülönbség miatt több türelem van a gyerekekhez, ugyanakkor az anyagi és egzisztenciális biztonság megteremtéséhez időre van szükség. Most úgy érzem, eljött az idő a családalapításra? ? tette hozzá.
forrás: blikk.hu
NEKED AJÁNLJUK
Elfogadták a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Manifesztumot
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése elfogadta a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Manifesztumot. A dokumentum a vármegye történelmi, kulturális és természeti örökségéből indul ki, és rögzíti azokat...









